Megújuló energiaforrások

Izraelben óriási naperőmű épül

2013.10.21. - 15:16  |  Nincs hozzászólás

Pár év múlva már biztosan nem a nyáron felavatott 10 MW-os lesz Izrael legnagyobb naperőműve: hamarosan startolhat a Negev sivatagban egy 121 MW-os létesítmény építése. A beruházás értékét 1,1 milliárd dollárra becsülik.

A helyiek külön öröme, hogy egy kezdetben izraeli vállalkozásnak – a 30 évvel ezelőtt létrejött Luz –nak az Egyesült Államokban megalapított utóda, a BrightSource lenne a sivatagi óriásnaperőmű megvalósítója.

Az erőmű a koncentrált erőművi technológiával hőenergiát termel, azaz a napenergia hasznosításának leghatékonyabb útját „választja”. Ha – mint a tervek szerint – 2016-ban a napot hasznosító hőerőmű működésbe lép, akkor 40 ezer háztartás energiaigényét elégítheti ki.

Az Environmental News Network hírportál tudósítása szerint az izraeli gigaberuházás 400 embernek ad majd munkát, de mivel az amerikai bejegyzésű építő cég körülbelül 300 Izraelben élő izraeli szakembert foglalkoztat, a szükséges munkaerő jelentős része eleve rendelkezésre áll.

A technológia kidolgozásában egyébként a francia Alstom cég is közreműködött – írja az említett portál.

Rovat további cikkei

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az...

2019.02.16. - 14:23 tovább »

Tavaly 9 hónap alatt 59,9 megawattal bővült a háztartási erőművek...

Tavaly az első három negyedévben 59,9 megawatt összteljesítményű...

2019.02.01. - 14:13 tovább »

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »