Megújuló energiaforrások

Hatalmas német “vivőhálózat”

A szélerőművek termelte áramnak Németországot északról délre átszelő nagykapacitású elektromos vezetékeket fognak építeni a jövő évtized elejére, becsülhetően több milliárd eurós költséggel. Ily módon szeretnék megoldani, hogy a déli országrészben is bőséges legyen 2020-ra az áramellátás.

Az atomerőművek fokozatos bezárásával a délibb tartományokban az északi területeken létesült, illetve létesülő szélerőművi bázisból tervezik majd eljuttatni, pontosabban pótolni a villamos energiát. A szélerőműveknek köszönhetően az ország északi felében többlettermelés lesz áramból.

Két részből állna a mintegy 800 kilométeres vezetékrendszer, melynek létrehozására két nagy német hálózati szolgáltató, a TenneT és a TransnetBW vállalkozott egy most kötött megállapodás értelmében – írja az energytribune.com portál.

A német energiaváltás sok ezer megawatt régi kapacitás felszámolását jelenti, ezek jelentős részt atomerőművekből származtak. A 2020-ra elképzelt teljes német váltás költségét 550 milliárd euróra becsülik. A váltás miatt összesen legalább négy nagy országon áthúzódó villamos vezetékre lesz szükség.