Technika

A kis vertikális szélturbinák előtt ígéretes jövő áll

A kisebb méretű szélerőművek világpiaca akár évi 40 százalékkal is bővülhet. A széljárta európai országok közül még több, nem utolsó sorban Nagy-Britannia, Írország, nem is fedezte fel igazán az ilyen berendezések nyújtotta lehetőségeket, a maville.com francia szakportál szerint Franciaországban is csak most kezd lendületet venni ezen berendezések piaca.

A hírportál hivatkozik a francia fejlesztések egyik úttörőjének, az OK Wind cégnek az illetékesére, aki szerint a csupán két évvel ezelőtt felállt kisvállalat az általa kifejlesztett függőleges tengelyű berendezésektől piaci sikert vár. Elsősorban a kisebb felhasználók, azaz háztartások, irodák, tanyák és farmgazdaságok köréből jöhetnek a megrendelések.

Emlékeztetnek, hogy legfeljebb 20 méter magas berendezések ezek, melyek közül az általuk legutóbbi kifejlesztettek 34 százalékos hozama igen jó, de a technológiában még további 6 százalék tartalék van, ilyen szempontból tehát állják a versenyt a nagy berendezésekkel.

Ezek a berendezések is „autonómok”, azaz túl erős szél esetén automatikusan lekapcsolnak, de rögvest üzembe helyezik magukat, ha a szélerő normális.

Aláhúzzák, hogy a nagy szélturbinákkal ellentétben ezek kis vertikális erőművek igen csendesek.

Az OK Wind rövidesen új gyártóbázisra költözik, mivel egyetlen negyedév alatt összesen 40 biztos rendelést kaptak berendezéseikre.