Technika

Újragondolt közlekedési lámpával az áramfogyasztás csökkentéséért

Mi lehet környezetbarátabb megoldás a hagyományos, háromfényű közlekedési lámpáknál? Például az egyfényűek: a funkciót maradék nélkül el tudják látni, miközben harmad annyi energiát fogyasztanak, valamint a felhasznált anyag mennyiségén is rengeteget lehet spórolni.

Stanislav Katz terve egyszerű, de nagyszerű megoldást nyújtana a szemaforok áramfogyasztásának csökkentésére: a LED-izzókkal ellátott közlekedési lámpa csak egy fénnyel működne. És hogyan tud egy fény három színt megjeleníteni? A koncentrikus körökben elhelyezett izzók közül egy sor piros egy sor pedig zöld, tehát a két szín megjelenítése nem akadály. A sárga pedig úgy keletkezne, hogy a piros és a zöld színű izzók egyszerre világítanának.

Az autósok számára egyértelmű, csak úgy, mint a hagyományos közlekedési lámpák, ám a Föld szempontjából nagy a különbség a két lámpa között: egy energia- és anyagtakarékos megoldást biztosítana, ha megvalósulna a terv. Túl sok akadály pedig nem áll előtte.