Megújuló energiaforrások

Kamatmentes hitelt ad az állam napelem telepítéshez

Akár napelemek telepítésére is fordíthatjuk a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) újranyitott hitelprogramját.

Sőt február közepén az is kiderült, hogy Budapesten és Pest megyében egy kamatmentes hitelprogramot is újraindítanak. Januárban indult el az otthonfelújítási program, amelyet gyermeküket nevelő szülők vehetnek igénybe. A támogatás számos kül- és beltéri munkára, többek között napelemes rendszer telepítésére lehet fordítani. A program lényege, hogy a megfelelő dokumentáció benyújtása után 50-50 százalékban lehet visszaigényelni a munkadíj és az anyagköltség felét. Fontos, hogy mindenről számlát kérjünk, a munkálatokat pedig ne közeli hozzátartozóval végeztessük. A pályázás során csak az 5 százalékos áfát tartalmazó számlát nem fogadják el.

A támogatás összege maximum 1,5-1,5 millió forint lehet. Amennyiben a munkadíj vagy az anyagköltség nem éri el a teljes felújítás értékének a negyedét, a kisebb összeget veszik alapul. A számlákat a teljes munkafolyamat vége után legfeljebb 60 nappal kell megküldeni az Államkincstárnak, amely maximum 30 nap alatt elbírálja a pályázatot, majd 5 napon belül ki is utalja a támogatás összegét. Budapesten és Pest megyében egy másik program is segíti a napelemek beszerelését. Február közepén derült ki, hogy a régióban újraindítják a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) korábban leállított hitelrendszerét, amelyben kamatmentesen lehet hitelt igényelni a lakossági energiahatékonyság növelésére.

A minimum 500 ezer, maximum 5 millió forintos kölcsön ezúttal már csak interneten keresztül érhető el, és az MFB online hitelkérelmi rendszerén (OHR) lehet hozzáférni. Fontos változás az is, hogy immár csak magánszemélyek pályázhatnak. Az MFB szerint továbbra is elérhető az igénylők számára a személyes segítség az MFB Pontok hálózatában.

A hitelprogram a napelemes rendszerek telepítése mellett egyéb munkákra, például hőszigetelésre is fordítható. Az igénylőknek nem kell kamat- és árfolyamkockázattal számolniuk, a program így meglehetősen egyszerű lehetőséget teremt az otthonok fejlesztésére. Pályázni legkésőbb 2021. június 30-ig lehet.