Öko-drive

Üzemanyagcellás traktor a New Hollandtól

2011.12.15. - 12:14  |  Nincs hozzászólás

A New Holland Agriculture nemrég mutatta be az NH2-t, egy üzemanyagcellás traktort, amely pontosan ugyanazon a munkák elvégzésére képes, mint a hagyományos traktorok, csak közben nem bocsát ki károsanyagokat. Ez az első ilyen mezőgazdasági gép, amelynek teljesítménye és nyomatéka állítólag dupla akkora, mint egy ugyanekkora, hagyományos üzemanyaggal működő társa.

A két, egyenként 100 kilowattos elektromos motorral működő NH2 vet, báláz, szállít, és talajmegmunkál, tehát semmiről nem kell lemondani a környezetbarát működés miatt, legalábbis a New Holland szerint. A traktort múlt hónapban mutatták be a hannoveri Agritechnika Show-n.

Az NH2 egyhuzamban három óráig működik, ez a szám persze függ a rakomány súlyától is. Az ára viszont mindaddig problémát jelenthet, amíg nem kezdik el a gép tömeggyártását, arra pedig még határozatlan ideig várni kell. Viszont az mindenképpen örvendetes, hogy a mezőgazdaságban is kezdenek megjelenni a környezetkímélő megoldások, hiszen a hő és gőz, amit az NH2 kibocsát, egyáltalán nem árt a termesztett növényeknek (sem).

Forrás: http://www.treehugger.com

Rovat további cikkei

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »

Minden eddiginél erősebb elektromos repülőt épít a Rolls-Royce

Minden eddiginél erősebb elektromos meghajtású sport- és műrepülőgép...

2019.01.25. - 12:52 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »